, fn. tt. kanczát. A ló és szamár faju állatok nősténye, tehát anyaló v. anyaszamár. Gyöke valószinüleg an (any), innen lett ancza, s k (ch) előtéttel kancza. Rokon a vékony hangú eme, ene, emse, ünő szókkal. Törökül: kandsïk am. kancza szamár és szuka kutya. Mongolul: grün szintén am. kancza, s közel jár az ünő és hellén γυν szóhoz. Kanczára nyerít a csődör. Nem oda kancza a buzába. (Km.) Kanczarugás nem oly fájós. (Km.)
"Az hol (Ázsiában) némely kanczák mondják nem ménektül
Vemhesednek, hanem tavaszi szelektül."
Gyöngyösi István.