, (asz-kod-ik) öszvetett képző, mely középigéket alkot; hangrendi párhuzamos társa: eszkědik. Szoros érteményi viszonyban áll az asztgat, esztget, képzőjü gyakorlatos átható igékkel, melyekből visszaható középigék így alakulnak: az első t könnyebb kiejtés végett elhagyatik, a g a keményebb k-ra, a második t lágyabb d-re, mint a magok nemében szervrokonokra, változnak, továbbá a nyilt a e zártabb o ě-re megyen által; tehát: asztgat, aszkodik, esztget, eszkědik, pl. ak-asztgat, ak-aszkodik, rag-asztgat, rag-aszkodik, szak-asztgat, szak-aszkodik, er-esztget, er-eszkědik, mer-esztget, mer-eszkědik, rek-esztget, rek-eszkědik. Tehát az asztgat mint átható érteménye ez: valamit gyakran tesz másra kihatva, pl. akasztgat = valami vagy több önmagán kivül levőt gyakran akaszt, akaszkodik = önmagát gyakran akasztja valamire vagy valamibe, eresztget = mást vagy másokat mint magán kivül levőket gyakran ereszt valahová, ereszkědik = önmagát ereszti gyakran bizonyos távolságra. V. ö. ASZT, igeképző.