, e kérdésre, hogyan? megfelelő igehatárzókat képez mindenféle melléknevekből, s hangrendileg párhuzamos társa a nyilt hangzóju en, pl. bátr-an, okos-an, vékony-an, alacsony-an, állandó-an, mulékony-an, szép-en, kedves-en, szegény-en, illendő-en, tevékeny-en. Az a e gyökhangzókkal együvé forr: buta-an bután, csupa-an csupán, gyönge-en gyöngén, görbe-en görbén. I után an en: kapzsi-an, deli-en. U ü után vagy azokkal egyesűlve, vagy külön: szomoru-an vagy szomorún, szigoru-an vagy szigorún, keserü-en vagy keserűn, sőt tájejtéssel v közbetéttel is: szomoru-v-an, keserü-v-en. E képzőnek hangrende általánosban divatos tiszta ejtéssel nyilt a e; azonban Erdélyben hallani így is: okos-on cselekedett, köszönöm alázatos-on, de szabatosság ellen, mert az on, és társai ěn, ön helyállapító névragok, s megfelelnek e kérdésre: hol? vagy kin? min? mi fölött? s szabály szerint főnevekhez, vagy ezeket helyettesítő melléknevekhez járulnak, pl. száraz-on (in terra firma) lakó állatok; ezt nem viszed el száraz-an; az okos-on (t. i. okos személyen) nehéz kifogni; ezt okos-an tetted. Így különböznek: bölcs-ön és bölcs-en, kalapos-on (mesteremberen) és kalapos-an, nyergěs-ěn (lovon) és nyergěs-en, stb.
E képző alaphangja a mutató a megtoldva an, mint a kérdő hogy-an? = hogy a? mikép-en? = mikép a?