, első személyi rag az egyes számban, melynek hangrendileg párhuzamos társa nyilt em, és pedig a) midőn nevekhez járul, amely nevek a töbesszámban ak ek-et vesznek föl, ugyanazok egyes személyraga, illetőleg birtokraga: am em, pl. fal-ak fal-am, hal-ak hal-am, fel-ek fel-em, hely-ek hely-em, b) névutók után: alatt-am, után-am, miatt-am, fölött-em, mögött-em, előtt-em, c) névviszonyítók után: ról-am, nál-am, vel-em, benn-em, től-em, d) igék után, a multban: járt-am, kelt-em, foglalóban: adj-am, vegy-em; az igető hangzójával öszveolvadva ám, ém, az első mult határozott alakjában: ada-am, adám, az óhajtómód határozottjában: adna-am, adnám.
Változatai a zárt hangzóju om, ěm, öm, és pedig a) nevekhez járulva az illetők többeséhez alkalmazkodva: bot-ok bot-om, akarat-ok akarat-om, kert-ěk kert-ěm, szěr-ěk szěr-ěm, füzet-ěk füzet-ěm, tőr-ök tőr-öm, ökrök ökröm, stb.
Mindezek alapja az első személynévmás en, változattal em.
Egyébiránt figyelmet érdemel, hogy azon (árja) nyelvekben is, melyekben az első személynévmás uralkodó mássalhangzója torokhang, például ego, εγω, ich, ik (góthban), ga (csehben) stb. az első személyi birtokos névmás jellemhangja szinte m, például m-eus m-ea m-eum, εμος, m-ein m-eine m-ein, m-eins (góthúl), moj (csehűl) stb.