, párhuzamos vékonyhangon ÉL, igeképző, mely gyakorlatos g k képzőkhöz járulván, azok gyakorlati érteményét hatványozza. Ezekben az illető hangzók tompák, mert eredetileg, vagyis régiesen al el, továbbá mert ezen é semmiféle tájejtéssel í-re nem változik, ilyenek: álldog-ál vagy al, járdog-ál, adog-ál, gurig-ál, taszig-ál, üldög-él, mendeg-él, eddeg-él; irk-ál = irog-ál, szurk-ál = szurog-ál, turk-ál = turog-ál, vájk-ál = vájog-ál, uszk-ál = uszog-ál, csuszk-ál = csuszog-ál, toszk-ál = toszog-ál, herk-él = hereg-él stb. Az átható igékben ezen ál él fölcserélhető at et képzővel, mint: irkál irogat, turkál, turogat, nyirkál nyirogat. vájkál vájogat, toszigál toszogat, stb. Egyébiránt g vagy k nélkül is előfordul, pl. dob-ál, nyisz-ál, czib-ál, haszn-ál, és a tájdivatos: hál-ál, jár-ál, stb. Részletesebben l. L igeképző és É bötü.