, névk. magash. ej, mely a) főneveket képez természeti hangutánzókból, mint: mor-aj, oh-aj, rob-aj, soh-aj, zuh-aj, zsib-aj, csör-ej, dör-ej, zör-ej, b) némely más nemüekből, mint: tolv-aj dév-aj, szil-aj, c) az é vagy éj képzők változata ezekben: kar-é kar-éj, kar-aj, par-é par-éj par-aj, tar-é tar-éj, tar-aj, csád-é csad-aj, d) mint középképző a harmadik személyü birtokragozásban a törzsbeli ó s fenhangon ő változata, mint: hord-ó hord-aj-a, tarl-ó tarl-aj-a, kend-ő kend-ej-e, tet-ő tet-ej-e, er-ő er-ej-e.
Mindezek elemzésére nézve l. a, az ó ő részesülő módosított alakja.