, igerag a határozott vagy tárgyi igeviszonyítás első multjában és óhajtó módjában; fenhangú szókban megfelel neki az é: lát-á, hall-á, olvas-á; szeret-é, dicsér-é, kér-é, melyek régiesen így állanak: láta-ja, halla-ja, olvasa-ja, szerete-je, dicsére-je. Ezen ragok a halotti beszédben va ve alakban fordulnak elő: halla-va, terömte-ve, felede-ve, vete-ve; j vagy v nélkül is ezekben: tiluto-a (= tilto-a = tiltá) és mondo-a (= mondá); gyakrabban előjön ezen régies ja, je az óhajtó módban: hallana-ja, látna-ja, dicsérne-je, kérne-je. Az á és illetőleg é tehát mindenütt öszve van vonva a határozatlan vagy alanyi igeviszonyítás félmultat alkotó a e ragából, s a tárgyat (j vagy i) és egyszersmind személyt (a vagy e = ő) mutató ja, je (a halotti beszéd szerént va ve) ragokból: hall-a-j-a vagy hall-a-v a = hall-á, feled-e-j-e vagy feled-e-v-e = feled-é. V. ö. ~ A igerag, és Személynévmás.