, (tol-a-kod-ik) k. m. tolakod-tam ~tál, ~ott. 1) Bizonyos sereg, sokaság között áthatolni akarván az utjában állókat ide-oda tolja, taszitja, nyomja, s tőlök viszonyos taszítást, nyomást szenved. A tömött szinházba alig birt betolakodni. A szomjas barmok tolakodnak a válu körül. 2) Tájdivatosan sértő szándékból, vagy birkozva valakit helyéből kitolni, eltolni, iparkodik; ez érteményben máskép és szokottabban: dulakodik. Tolakodnak a homlokkal vivó kosok, ökrök. 3) Átv. mondjuk ember cselekvényéről, ki bizonyos körbe, társaságba hivatlanul mintegy betolja, s kelletlenül másokra köti magát.