, fn. tt. koszt-ot, harm. szr. ~ja. Általán azon eledelek öszvege, melyekkel valaki él, tápla, táp. Jó, rosz, drága, olcsó koszt. Különösen, élelmezés. Kosztba fogadni valakit. Kosztra beállani valahová. Szabó Dávidnál: kóst és koszt, s Kállay gyüjteményében: kószt, mely szerénte takarmány, minden házi marhának való élelem, melyet télre gyüjtenek. Szabó Elek szerént: kost. Molnár A. szótárában kóst általában eledel, tápla (victus, alimentatio). Ha a székely kosz-ik (= kopik) igét veszszük alapul: koszt igeként (mely Szathmárban divatos), eredetileg annyi volna mint koptat, különösen pedig Szathmárban (Mándy Péter szerént) ágakat nyes, irt; s névként annyi volna mint nyesett, mely a székelyeknél csakugyan mint nyesett galy, vagyis pózna értelemben dívik; és eledelre vitetve, talán nyesett, azaz vágott valamit jelentene, milyen az öszvegyüjtött takarmány, sőt emberi eleség is. Egyébiránt egészen megegyezik a német Kost szóval, s hihetőleg közvetlenül innen is vétetett, valamint kóstol is; de a székely koszik, és szathmári koszt igék minden esetre figyelmet érdemelnének a német nyelvbuvároknál is.