, önálló gyök és áth. m. bök-tem, ~tél, ~ött. Általán am. szúr, hegyes, csúcsos végével belenyomúl valamely testbe. Bök a tövis, ár, tű, villa, kés, midőn szilárd testbe hat hegyével. A kiálló csizmatalpszegek bökik a talpat. Bök a tarló, a beretválás után sarjadzani kezdő szakál. Különösen szarvval, vagy más hegyes taggal szúr, taszít, öklel. Bök a szilaj tehén, bika, ökör, kos. Bök a tüskés disznó. Bök a rák ollója. Ujjával megbökni valakit. Képesen szólva, valakit bökni, megbökni am. szóval, czélzással élczes mondattal érzékeny oldalát érinteni, elevenére tapintani. Öszvetételekben némely példák: Tűhegygyel átbökni a papirt. A villát bebökni a sültbe. Karddal felbökni valamit a földről. A rakásalma közől egyet kibökni. Ujjal lebökni valaki fejéről a süveget. Tenyerét árral megbökni.
Származékai: bökcse, bökdös, böke, bökés, bökőcze stb. Egyezik vele az öklel ige gyöke: ök, melyből b előhanggal lett bök. De a b-nek be értelme is lehet: be-ök = be-szúr. A székelyeknél az ö megnyujtatik ebben: bőke. Különben rokonok vele a fordított magyar kép midőn szúró fegyvert jelent, valamit a kópja gyöke kóp, továbbá a hellen πυξ, πυκτευω, πυγμη, latin pugio, pugil, pugno, pugnus (ököl), pungo, figo, macto, héber paga, német pochen, boxen, fechten, szláv pichnem (bököm), lengyel pika, finn pökin, franczia piquer, stb.