, (kon-ok) mn. tt. konok-ot. Makacs, nyakas, megátalkodott. Valószinü, hogy ezen szó eredetileg oly állatokról használtatott, melyek nyakaikat megszegve, megfeszítve szoktak az idegen erőnek ellentállani, pl. a szilaj ló, a veszekedő kos, a tolakodó tulok. Ez értelmezés nyomán indulva a konok gyökéül a görbedést jelentő kon-t vehetjük. Az ok oly képző, mint a marok, sulyok burok stb. szókban. Eléjön Katalin prózai legendájában: kontos, hasonló értelemben.