, (elől-járó) ösz. fn. 1) Tulajd. elül menő, a többieket vezető; más valamit megelőző. Előljáró kos; előljáró ürü, bak; előljáró követ; előljáró beszéd. 2) Átv. ért. erkölcsi társulatnak feje, főnöke, parancsolója. Világi, egyházi, katonai előljáró. Megyei, városi, falusi előljáró. Kolostori, intézeti, oskolai előljáró. Előljáróknak szótfogadni; előljárók ellen feltámadni. Az előljárók példával is járjanak elő. 3) Nyelvtanilag a viszonyszó neve oly nyelvekben, hol ez a nevek előtt szokott állani, mint a latin, hellen, német nyelvben és számtalan másokban. (Praepositio).