, fn, tt. vitlát. Hajlékony, különösen fonni, kötni való fűzvessző, milyenből a sövényeket, kosarakat, kasokat stb. fonják.
"Mint az akol, melynek rongyollnak vitlasövényi,
Áll pusztán, s menetelt szabadít a nyájra vadaknak.
Horvát Endre.
E szónak törzse: vit, v. mint ,vityilló szóban vity, melylyel egyezni látszik vész v. vejsz mint a ,vessző törzse, ennek pedig gyöke: vej; idegen nyelvekben talán a füzet jelentő német Weide, angol:with, hellen ιτεα, vagy ιτεη, ιτειη stb. Már Adelung megjegyzette, hogy a Weide kitünő hajlékonyságától vette nevét, melynél fogva kötésre, fonásra alkalmas, honnan régi német nyelven withan am. kötni, újabb németül: minden, binden. E vi gyökökkel ismét rokonok a latin vieo, wimen stb. V. ö. VESSZŐ. Magyar elemzés alapján vitla törzse volna vitol ige, azaz, fon, fűz, köt, melynek részesülője vitló vitla (mint hetlő kotló, hetle kotla, vizsló vizsla, csoroszló csoroszla stb.) azaz fonó, füző, kötő gyanánt hajló. Ugyanezen gyök látszik rejleni lágyítva a vityilló (sövénykunyhó) szóban is. Miklosich szerént szerbül vitliti = circumagi.