, (köt-ő) mn. és fn. tt, kötő-t. 1) Általán, amivel kötnek, bekötnek, öszvekötnek, megkötnek stb. valamit, s rendesen az illető főnévvel együvé iratik. Kötőfa, am. csatlófa. Kötőfék, melylyel a ló fejét bekötik. Kötőláncz. Kötőszíj, a tökzacskót felkötni való. Kötőtű, melylyel harisnyát, kapczát, stb. kötnek. Kötővas, kapocs vasból, pl. a gerendák öszvetartására. Kötővessző, melyből köteleket, gúzsokat csinálnak vagy kasokat kötnek. 2) Főnevül használva jelent általán oly eszközt, mely együvé tart, öszvefűz valamit, milyenek: szalag, madzag pólya, kötél stb. Gatyakötő. Karkötő. Fejkötő. Homlokkötő. Használják kötény értelemben is. Személyre vitetve: gombkötő, kosárkötő.