, (kül-ön-köd-ik) k. m. különköd-tem, ~tél, ~ött. Valamivel szükebb értelmü, mint a különczködik, s mondjuk emberről, ki bizonyos tárgyban, ügyben, szokásban saját akaratát, nézetét követi, a többiektől elválik, pl. ki az ik-es igékkel még most sem akar úgy élni, mint a többség és régiek, az különködik.